Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GOBBI HILDA-1

2009.03.13
Gobbi Hilda
Gobbi Hilda szobra a Nemzeti Színház előtt
Született
1913. június 6.
Budapest
Elhunyt
1988. július 13. (75 évesen)
Budapest


Gobbi Hilda (Budapest, 1913. június 6. – Budapest, 1988. július 13.) Kossuth-díjas, érdemes és kiváló színművésznő

Élete 

Az apai ágon olasz származású Gobbi Hilda a gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka volt. 1932-1935 között a Színművészeti Akadémia ösztöndíjas növendéke. 1935-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1960 és 1970 között a József Attila Színház, 1971-től 82-ig újra a Nemzeti, majd 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja.

1945 előtt részt vett a munkásszínjátszásban, szerepelt a Vasas Szakszervezet művészestjein és szerepet vállalt az ellenállási mozgalomban is. A német megszállás, 1944. március 19. után illegalitásba vonult. Apjától, Gobbi Ede századostól, egy munkaszolgálatos zászlóalj parancsnokától, katonai mentesítő űrlapokat szerzett az ellenállás részére, melyeket felsőbb kapcsolatain, Horváth Árpádon és Major Tamáson keresztül továbbított.

A háború után tevékenyen közreműködött a Nemzeti Színház újjáépítésében. Elkötelezett baloldaliként részt vett a közéletben is. Egy interjúban mondta egyszer: „Én sohasem voltam »csak« színész. Hiszek abban a sokak által ostobaságnak vélt közhelyben, hogy a színész akarva-akaratlanul mindig politizál. Már csak azért is, mert másfél méterrel magasabban áll a közönségnél, amikor szól hozzá.” Kezdeményezésére jött létre a Bajor Gizi emlékmúzeum, a színinövendékeknek a Horváth Árpád kollégium, az idős színészek számára pedig a Jászai Mari és az Ódry Árpád színészotthon. A Jászai Otthonból később – szintén az ő kezdeményezésére – a fiatal színészek otthona lett. A Színházművészeti Szövetségben, valamint a Színész Szakszervezetben sokat tett a rászoruló színésztársaiért.

Hosszú éveken keresztül élt együtt Temessy Hédi színésznővel, majd Galgóczi Erzsébet írónővel.

 

 

 

 

 

Gobbi Hilda sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22/1-1-79.

 

 

Végrendeletében – mivel családja nem volt – vagyona egy részéből az Aase-díjat alapította meg, illetve az összeg kis részéből rászoruló, idős színésztársait támogató alapot hozott létre – ez a támogatás azonban mára jelentéktelen összegűvé vált. Visegrádi (Kisoroszi) nyaralóját alkotóház céljára ajánlotta fel. Tiszteletére alapították meg a Gobbi Hilda-díjat a pályájuk delén túl lévő, korábban nem díjazott színészek számára.

Művészete 

Főbb szerepei 

Színpadon 

 

Filmekben 

  • A kölcsönkért kastély (1937)
  • Sári bíró (1943)
  • Mágnás Miska (1948)
  • Janika (1949)
  • Rokonok (1954)
  • Hannibál tanár úr (1956)
  • Aranyfácán (tv-film, 1960)
  • Elektra (tv-film, 1963)
  • Bors (1968)
  • Egri Csillagok (1968)
  • A fekete város (tv-film, 1971)
  • Bolond nagysága (tv-film, 1981)
  • Holt lelkek (tv-film, 1983)
  • A vén bakancsos és fia, a huszár (tv-film, 1984)
  • Nyolc évszak 1-8. rész (tv-film, 1986)
  • A pénzcsináló
  • Használt koporsó

Díjai 

Válasz erre   2005-11-24 20:21   (60)  
Hilda ötletes is volt. -Az Ő kerítése nem kolbászból hanem temérdek összeszedett lópatkóból lett összekovácsolva, Hildának humora is volt, a lebontot nagy Nemzeti Színházunk iroda ajtaja, - amelyen még rajta volt a régi igazgató névtábláj, -ez lett Hilda villájának klozettajtaja.
Hildával békés barátságban váltunk el műsorunk végeztével, többet nem találkoztunk, csak közvetett módon ütözött valahogyan az utunk, amelynek kapcsán nem hiszem, hogy az irántam érzett rokonszenvét fokozhatta volna. Sok pénzt veszített miattam, mivel egy hosszantartó turné-sorozatban, egyszer az ő szerepébe is beugorhattam, és az a szerep is végleg az enyém maradt.
Hilda tizenöt évvel idősebb nálam, Ő most 97 éves lehetne, - talán. -ha takarékosabban bánt volna az energiájával, és az egészségével....Vagy ki tudja?
Szusszanásnyi pihentetés nélkül hajtotta Őt az Ő nukleáris motorja, és én azt hiszem, hogy tán a boldogságr nem jutott egy percnyi ideje sem.
Azt beszélték róla, még egyszer egészen fiatalon, majd egész életében, csupán egyetlen férfi volt, -az a bumfurdi Szendrő József, - és erre az örökké vicceket gyártó pestiek, azt tették hozzá, hogy akkor nem is csoda, hogy a férfiak helyett, inkább a nőket választotta a barátságába.
Gobbi Hildára csodálattal emlékezünk
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.